The Imitation Game

(Spoilert tartalmaz)

Nem annyira szeretek olyan filmekről írni, amiket agyondicsérnek a kritikusok, mert eleve nagy elvárásokkal indulok, aminek sokszor nincs jó vége. Fáradtan, egy nagy utazás után ültem neki, hogy megnézem és nem is volt rossz.

Benedict Cumberbatch valami eszméletlen mennyire felkapott színész lett pikk-pakk, felkapta a sajtó, nem isnagyon lehet ezzel vitatkozni, hiszen kifogástalan a viselkedése, de mint színész? Nagyon-nagyon jó, de még mindig nem értem miért tartják kivételesnek. Valószínűleg bennem van a hiba. Én személy szerint azokat a színészeket tartom jónak, akik a szerepükben olyan átéléssel és technikával dolgoznak, hogy eszembe sem jut másra gondolni, csak arra, amit épp mondanak, csinálnak, eljátszanak, ott vagyok velük, átélem akár legyen jó, vagy rossz. Benedict Cumberbatch azonban mintha többször kiesett volna a szerepből, nekem egyáltalán nem volt világos, - még most sem az-, hogy ő most szerepe szerint autista, szociálisan szorongó vagy mindkettő vagy egyik sem. Végig ezen járt az agyam, először a másodikra tippeltem, aztán az elsőre, aztán megint a másodikra, nem hagyott nyugodni a gondolat és mindeközben a film minden erejével próbálta a figyelmemet arra terelni, hogy ő bizony homoszexuális, ami akkor Angliában ugye bűn volt és ez mekkora tragédia. Éreztem én, hogy ezen kellene megbotránkoznom, de mint már írtam, a figyelmemet teljesen más kötötte le és simán gondolkoztam párhuzamosan.

A film maga jó és új és igaz történet alapján készült, ami mindig megérinti az embereket, jogosan teszem hozzá. Egészen a közepéig az Enigmát próbálták megfejteni és ehhez Alan Turing (Benedict Chumberbatch) igyekszik minél előbb egy olyan gépet (számítógépet) feltalálni, ami lépést tud tartani kódok változásával. Nekem elég hamar leesett, hogy amit kifejleszt az tulajdonképpen az akkori ember programozása és ezt megerősítik a film végén. Próbáltam tartani a lépést a történet kínosan sok szála közötti ugrálásban, hiába rágják a szánkba a megoldásokat, sok rész teljesen feleslegesen hatott és ez például Keira Knightley egész szerepe. Amilyen izgalmasan indult, olyan lapossá vált. Mostanában kezdem azt érezni, hogy az emberek együttérzését már csak az olyan politikailag megindító témákkal tudják kicsikarni, mint a diszkrimináció. Ebben a filmben ez a melegekkel és a nőkkel is megtörténik és igen érdekes a párhuzam, mert ha nem is ilyen feltűnően, de ott van. Keira Knightley egy jó színésznő, minden második filmje jó és ugyanígy vissza t
ud siklani a komfortzónájába, ami egy Kristen Stewart volumenű arcjáték. De attól függetlenül tudja, hogy kell szépséggel vinni egy filmet. Valakinek ezt is kell. Amúgy ahogy idősebb lesz, annál kevésbé látom ezt rajta.

Matthew Goode-ot említeném még meg, amikor megláttam a szereplők között, akkor vált véglegessé a döntésem, hogy mindenképp megnézem a filmet. A jó csávót játssza a filmben, pedig annyival több van benne… pontosan azt gondolom róla, amit általában a felhipeolt Benedict-ről írnak, hogy visszafogott és finom, elegáns a játéka. Már a Match Pointban is bemutatta, de igazán még mindig nem tudott kitörni, micsoda kár érte. Mindig mikor már felháborodnék, mennyire elveszti a szerepet, visszaáll, meglep valamilyen gesztussal és megvesz.

Visszatérve. A film nagyon jó, a történet is rendben van, de nem lesz a kedvencem. Én nem éltem át a háborút, de ha az én testvéreimet végeznék ki matematikusok statisztika miatt, akkor én nem csak fellökném, de ott is hagynám a picsába azt az embert, aki így döntött, legyen ez unintelligens vagy ösztönlényszerű. Ezt vagy hagyhatták volna, vagy kidolgozzák, de így csak lebeg a levegőben.

Pontozás: 6/10