Reese Witherspoonról mindig a Kegyetlen játékok fog először eszembe jutni - mert hatalmas rajongója vagyok a regénynek, ami alapján készült a remake – ezen kívül csak akkor nézem meg a filmjeit, ha a téma nagyon érdekel és itt ezt most úgy értem, hogy nagyon-nagyon.

Ebből talán levágós, hogy a Wild-ra különösen vártam, mint ahogy anno a hasonló témájú Into the Wild-ra is. Mindkettő elveszett emberekről szól, akik szószerint fogják magukat és elmennek megkeresni azt akik, amiért élnek. Az Into the Wild-nak tudjuk, hogy nem lett happy end a vége és anno nem aratott osztatlan sikert nálam főleg a befejezés miatt.

Maga a történet a klasszikus újjászületésről szól: mi a teendő, amikor már nem bírunk tükörbe nézni, amikor már nincs lejjebb, amikor már azt se tudjuk, mit miért teszünk, vagy amikor már a legkevésbé sem érdekel. Cheryl életének középpontjában a szokásos alsó középosztálybeli problémák állnak: a család, a kapcsolatai, önmaga fejlesztése, egészen addig, amíg anyjánál rákot diagnosztizálnak és ezután a vártnál sokkal hamarabb meg is hal. Ezután egy ideig titokban, majd nyíltan önpusztításba kezd, ami elkerülhetetlenül drámába és leleplezésbe torkollik. Végül muszáj szembenéznie azzal, mit akar kezdeni az életében és úgy határoz, ezt egy három hónapos túra során teszi meg az Egyesült Államok partvonalán.

Én sokkal, de sokkal többet vártam a filmtől. Könyv alapján készült a forgatókönyv, tehát ilyen esetekben általában eléggé kötöttek a lehetőségek, de a rendező sokkal fantáziadúsabb képi világgal talán megmenthette volna ezt a filmet. Az egész félig valóságszagú, félig meg a szokásos amerikai flashback, amitől a nem megfelelő arányok miatt a néző akár megzavarodhat, hogy éppen hol járunk a történetben és időben és ez mind azért nem valami hasznos, mert így könnyedén el lehet veszíteni az érdeklődést, hiába akarjuk mi is átélni Cheryl szenvedéseit, vagy épp örömét, a vágás és az adott információ amit a rendező átad egyszerűen nem engedi.

Reese Witherspoon színészi játékával semmi gond nincs, különösebben belekötni nem lehet, valahol azt olvastam, hogy túlzottan önmagát adja a filmben, ami nem hiteles adaptáció, én úgy gondolom, hogy van, amikor ez nem probléma és nem is ez volt a zavaró.

Összességében azt mondanám, a befejezés szörnyű volt a narrációval meg mindennel, mintha kifutottak volna a büdzséből pikk-pakk összecsapták, legalábbis ez az érzésem támadt. Ahogy már fentebb írtam: a film két teljesen eltérő stílusból van összemixelve, amit nekem nehéz volt bevennem a szervezetembe. Viszont pozitívumként megemlíteném, nem jut eszembe túl sok dolog mit csináltam volna másképp. Talán egy, még pedig, hogy sokkal kevésbé és másképp emeltem volna ki az anya karakterét. Néha a kevesebb hatásosabb ugye.

Pontozás: 4/10